“a genius, billionare, playboy, filantropist”

a félelmetesnek ígérkező hétvége végül meglepően jól alakult. féltem, hogy az érzések úrrá lesznek rajtam, de inkább őt féltettem sokkal jobban ugyanettől. magamban ugyanis “hundertprocent” biztos vagyok, mivel semmi olyan nem dolgozik bennem, ami úrrá tudna lenni rajtam, vagy padlóra vágna…
Tagadhatatlan hogy van vonzalom, van szeretet, nincs sem gyűlölet, sem közöny, viszont most már egészen biztos vagyok benne, hogy a szerelem elmúlt.
Ami fura és érdekes, hogy hiányzó szöveg… És ez úgytűnik kölcsönös.
Olyan, mintha a tavaly augusztus folytatódna ott ahol abbamaradt, csak mély, komoly érzelmek nélkül. Tudunk egymással normálisan viselkedni, olyan, mintha egy régi baráttal találkoztam volna, akinek minden porcikáját ismerem, akinek látom minden rezdülésének mivoltát, akivel öröm találkozni, akivel őszinték vagyunk egymással, és akivel mindenről lehet beszélni. Még csak meg sem fordul a fejemben, hogy bántsam, vagy, hogy ne segítsek neki valamiben. Ez kurvajó érzés, főleg annak tudatában hogy egyáltalán nem erre számítottam.
Igazából nem számítottam semmire. Nagyon jól éreztem magam a hétvégén.
Fura kicsit, de nem a rossz értelemben. Bár volt ami nem esett jól, nem csalódtam.
Nem tudtam közömbös lenni, a baráti jótanácsok ellenére sem. Nem is akartam, és nem is bántam meg.

Rengeteget beszélgettünk, rengeteg dologról. Nem változott semmit, én viszont sokat, és állítása szerint nem csak külsőleg. Azt gondolom, hogy ő biztosan az az ember, akinek mindig is adni fogok a szavára.

Este teljesen rosszul lettem.
Olyan kiszolgáltatottságot éreztem amit azelőtt soha. Másokra voltam utalva. Olyan helyen kellett aludnom, amihez semmi jogom, ahol semmi keresni valóm nincsen. Megfogadtam, hogy egész nyáron nem teszek ilyet, legfeljebb a legutolsó esetben, mikor már nincs más megoldás, de azért tegnap, az első este rögtön elbuktam. Ha nem így cselekszem akkor ismét a családom sínyli meg, ezt pedig többet nem engedem meg magamnak.
Aztán szépen elfogadtam hogy nincs más választásom, és már-már zavarba ejtően otthon és jól éreztem magam: reflexszerűen megtaláltam a gyantagyilkos sebbenzint, mikor arra volt szükség, és a szokásos gonddal készítettem el a miden igényt kielégítő szendvicseket. Na most vagy nem vagyok normális, vagy nálam normálisabb embert a föld nem hordott a hátán. Az biztos viszont, hogy lehet engem divatmajmozni, socialnetwork-függőzni, meg amit csak akarnak egyesek, de iRonman akkor is marad. Nem véletlenül, tonisztárk az tonisztárk, és minden erőmmel azon vagyok hogy milliomos legyek, mivel a többivel már elég jó úton haladok…

tényleg nem csalódtam. a die hard 435-ben sem ;)

furaság de jó… :)

[Flash 9 is required to listen to audio.]

Carmen - OFS 2012 - 2. próba :)

Atomvillanás 006 - jó reggelt hársfasori gesztenyefák!

ok

ez a 3 nap durva lesz.. mindenféle tekintetekben :D

ebben

a pillanatban döbbentem rá, hogy olyan tudás birtokában vagyok, amit innenzől senki nem fog tudni megszerezni. hogy ez jó vagy sem, nos… tényleg nem tudom.

orsolyka:

addictiontrip:

RED 2

remélem lesz olyan jó, mint az első

várom…

orsolyka:

addictiontrip:

RED 2

remélem lesz olyan jó, mint az első

várom…

barafy:

….volt ma ilyen reakcióm is :D:D

KURVAJÓÓÓ! :D

barafy:

….volt ma ilyen reakcióm is :D:D

KURVAJÓÓÓ! :D

annajuli:

parapp:

fikciós gpoy

+1! :)

én komolyan nem tudom elképzelni, hogy ez egészséges lenne… :)

anita, akivel élettársak lettünk ezért megőrülne…

rájöttem

nincsenek következményei a tetteimnek, úgy megszoktam a szeszt a TOTÁLnak köszönhetően, hogy egyszerűen nem érzem a másnapot.
még nem is kezdtem el dolgozni és már fizetett szabadságot kértem, és kaptam is :D

nemtom hol fogok lakni 2 hét múlva, de nem vagyok hajlandó többet tervezni, ezért nem is érdekel, majd alakul. kaptam ajándékba egy üveg keptünmorgent, úgyhogy áthívtam a haverokat…


nincs semmi felelősségérzetem. KIRÁLY :D

illogik:

“Lányok, nagyon vigyázzatok! A sok állómunkától nagyon könnyen wizzeres lehet a láb… :)” via fb

faszodaaat! :D :D :D

illogik:

“Lányok, nagyon vigyázzatok! A sok állómunkától nagyon könnyen wizzeres lehet a láb… :)” via fb

faszodaaat! :D :D :D